Tiszacsege
Tiszacsegét a tájképi értékek, a természetvédelmi területek, a sajátos néprajzi és kultúrtörténeti emlékek, a halász- és pásztorhagyományok, a növény- és állatvilág különös összetétele teszi különlegessé. Méltán híres az egész évben nyitva tartó termálstrand gyógyvize, az élő és Holt-Tisza, a hajó kikötő, a vadaspark és a komp.
A település lassan már ezer éves múltra tekint vissza. Tiszacsege Árpád-kori település. A Századi-apátság 1067-ben született alapítólevele már a mai helyén lévő faluként említi meg.
A város legrégebbi és első kőépülete a műemléki református templom. A templom építésének ideje a XIV. vagy a XV. század lehet és a kor építőművészetének megfelelően, gótikus stílusban készült. A katolikus templom alapkövét azonban 1939.-ben rakták le és a következő évben már fel is szentelték. A barokkos stílusban épült templomot belül freskók díszítik. A templom előtti kereszt, a város első 1332.-ből ismert papjának állít emléket.
A város látnivalói közé tartozik még a Gránátos Katonaszobor, mely első világháborús emlékmű és az 1833.-ban épült zsellérház. 1963-ban népi építészeti műemlékké nyilvánították. A múzeumház berendezése reprezentálja a múlt század végi paraszti élet rekvizítumait. Előzetes bejelentkezés után díjmentesen látogatható
A város tájháza, a Tüzelős- ól Múzeum a város település néprajzi különlegességét a kétbeltelkességet mutatja be. A város jeles népi iparművészeinek a munkái is megtekinthetők a múzeumban.
Kedvelt üdülőhellyé az itt feltörő, gyógyító hatású termálvízre épített strand tette. Külön üdülő övezet épült az idelátogatók, nyaralók számára. Látványosságot jelentenek a falu népi építészetének emlékei, valamint a Nagymajorban található Vay-kastély, mely ma már kastélyszállóként működik.
Web: www.tiszacsege.hu
E-mail: pmhivatal@tiszacsege.hu
Szállások - Tiszacsege
![]() |
4066 Tiszacsege, Viola u. 42. 06/52-373-189; 06/70-262-79-58 |
Koronás Panzió
Domonkos József
Diósi Dénesné
Tiszavirág Camping
Dorottya Udvar
Tiszacsegei Halászcsárda Panziója
Bagdács Sándorné
Kasza Lászlóné
Éva Ház
Kovács Sándorné
Nagyné Varga Erzsébet
A Vay Kastély
Répási Lajosné
Tiszacsege - RÉV
Tavasz Házikó
Jakabné Vincze Erzsébet
Julcsi Ház
Vénusz Vendégház
Molnár Fogadó
Tiszavirág Vendégház
Simon-Ház
Rózsakert Panzió
Muskátlis Vendégház
Garai Zoltán
Csege Vendégház
Napsugár Vendégház
Marika Ház
Holdfény Camping és Termálstrand
Települések A-Z-ig
A projekt a Turisztikai célelőirányzatból került támogatásra.






