Magyar Német Angol Lengyel Szlovák Orosz Román Francia
    

Nagykereki

A román határnál fekvő Kereki nevét egy Szent László-legendából eredeztetik. A 15. század végén Corvin János, majd az Ártándiak birtoka volt. Később Bocskai a birtok várát igazi erődítménnyé alakította, és a település lakóit kiemelte a jobbágysorból. A 16. században a lakók áttértek a református hitre. A Bocskai-várkastélyt a 18. században építették át.

A Bocskai- vár Nagykereki büszkesége, nagy múltú építmény az idők során többször cserélt gazdát, akik lakóépületként használták. A II. világháború alatti években azonban már csak gazdasági célt szolgált, pusztulása ezután kezdett fokozódni. A 17. századi körítő fal, a kapubejárat és a sarokbástya maradványait is elhordták. A falu kezdeményezésére 1959 és 1962 között az Országos Műemléki Felügyelősség helyreállította. Azóta a védett épületben kapott helyt a községi könyvtár, és a Bocskai korát felidéző múzeumi kiállítás.

Nagykerekiben az egyetlen műemléki épület a 18. századi gótikus eredetű református templom, mely mai alakjában 1970-ben késő barokk stílusban épült. Érdekessége, hogy harangja kezdetben egy a templomtól külön felépített haranglábon zúgott, majd 1837-ig bádogsüveges tornyot építettek a hajóhoz. Az Úr asztala 1838-ban készült el copf stílusban. Orgonáját 1903-ban építették.

Nagykereki és környéke természeti értékekben igen gazdag. A közeli természetvédelmi területek bőven kínálnak látnivalót.

A település autóval megközelíthető a 4- es számú útról a 42-es számúra letérve Pocsaj felé haladva. Vasúton a Debrecen- Nagykereki vonalon közelíthető meg.

 

Nagykereki
Nagykereki Község Polgármesteri Hivatala
4127 Nagykereki, Kossuth u. 22.
Tel: 54/420-802

E-mail: nagykereki.hivatal@gmail.com

    

Szállások - Nagykereki

Jelenleg nincs az adatbázisban
    
    

Vendéglátók - Nagykereki

Jelenleg nincs az adatbázisban
    
    
    

Települések A-Z-ig

További rendezvények »

Kereső

Hírlevél

A hírlevélre való feliratkozással hozzájárul,
hogy az aktuális turisztikai ajánlatokról, rendezvényekről e-mailben tájékoztatást küldjünk.

Hajdú-Bihar megye turisztikai térképe

Turisztikai térkép Hajdú-Bihar Megye

Észak-alföldi régió turisztikai térképe

Észak-alföldi régió turisztikai térképe
    
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Debrecen.hu Észak-Alföld TURINFORM Magyar Turizmus M3 Archeopark
    
Irány Debrecen
Falusi turizmus
Aquaticum
Honfoglaló
    

A turisztikai portál elkészítését a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatta.
A projekt a Turisztikai célelőirányzatból került támogatásra.
A portálmotort késztette: Dual P Systems - Webfejlesztõ Stúdió, Debrecen - Weboldal, weblap, webáruház, weblap tervezés és kivitelezés