Magyarhomorog
E csendes – már a 13. században lakott – falu életét ma új hagyományok teremtésével igyekeznek gazdagítani (farsang, falunap, családi est, szüreti bál, nyugdíjasok napja). A pihenni vagy horgászni vágyókat a Sebes-Körös, illetve a közel 2 hektáros horgásztó várja. A Kéktúra útvonal a beleci víztározó melletti Kónya dombon vezet át: itt réz- és honfoglalás kori leleteket találtak.
Nevezetességei az 1880-ban épült görög keleti temploma, és a neobarokk stílusú református templom, melyet 1894-ben építettek, berendezése is neoklasszicista stílusjegyeket hordoz.
A pihenni és a horgászni vágyókat a közelben folyó Sebes Körös, illetve a községben található közel 2 ha vízfelület várja. A település határában közel 500 ha védett terület van, ahol védett madarak fészkelő helyei találhatók pl.: túzok vagy parlagi tyúk. Vadak közül szarvas, vaddisznó, őz, fácán is vendég a határban, de van itt sólyom, ölyv, sas, vércse is.
Különleges látnivaló a településen a Bihar arborétum. A Tóth család birtokában álló faiskolát 1991-ben alapították. Az eredetileg törzsültetvényként induló kertben 2006-ban a hivatalosan regisztrált taxonok száma 490 volt, ami 5000 db kiültetett növényben jelent meg. A kert kedvező életteret jelent az állatvilágnak is. A 20-30 madárfaj között gyakori a fülemüle, a köztudottan félénk örvös galamb, gém, gólya, feketerigó, seregély, fenyőrigó, sármány. De láthatók itt cinkefélék, örvikék, vízicsirkék is. A fenyők ágain gyakran bújik meg a fácán és a vadgalamb. A közelmúltban a törzsültetvény arborétumi rangot kapott.
E-mail: pmhiv.mhom@freemail.hu
Web: www.magyarhomorog.hu
Szállások - Magyarhomorog
Jelenleg nincs az adatbázisbanVendéglátók - Magyarhomorog
Jelenleg nincs az adatbázisbanTelepülések A-Z-ig
A projekt a Turisztikai célelőirányzatból került támogatásra.




