Furta
A falu neve először az 1552. évi összeírásban fordul elő. Bár a 17. század közepén, a török-tatár dúlás nyomán elnéptelenedik, hamarosan ismét lakott hely lesz. Az itt élők hagyománytiszteletének köszönhetően máig népszerű a sajátos ornamentikájú és formanyelvű furtai hímzés. A helyi kulturális élet értékes színfoltja az 1964-ben megalakított citerazenekar.
A hímzés iránt érdeklődőket állandó kiállítás várja a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
A község a Berettyó-Körös vidéken, közelebbről a Nagy –Sárrét, a Bihari sík és a Kis –Sárrét földrajzi találkozásánál fekvő, sajátságosan bihari település, mely mind a mai napig megőrizte a bihari településekre jellemző arculatát.
A település látnivalói közé tartozik a Római katolikus templom. A plébánia 1782-ben kezdte meg működését, a templom is ekkor készült, provinciális barokk stílusban, de copf stíluselemeket is tartalmaz. A templom klasszicista mellékoltárát a XIX. Század első felében emelték Szent László király tiszteletére. Ma a felújított plébánia és a templom műemléki védelem alatt áll.
A faluba látogatóknak feltétlenül érdemes megnéznie a 37 méter magas neoromán stílusú tornyával tekintélyt keltő református templomot is. Fehér falaival, nemes egyszerűségében is méltóságteljesen magaslik környezete fölé.
Furta szép, rendezett környezete és csendes hangulata biztonságot és nyugalmat sugároz a vendégeknek. Pihenésre nagyszerűen alkalmas. De aki egy kicsit extrémebb kikapcsolódásra vágyik, annak a Kittenberger Kálmán Vadásztársaság kínál egész évben vadászati lehetőséget.
E-mail: polghiv@furta.hu
Szállások - Furta
Jelenleg nincs az adatbázisbanVendéglátók - Furta
Jelenleg nincs az adatbázisbanTelepülések A-Z-ig
A projekt a Turisztikai célelőirányzatból került támogatásra.




