Ártánd
A 42-es főút mentén fekvő község közúti határátkelő Románia felé. Klasszicista stílusú református temploma 1822-ben épült. 1849 augusztusában az Ártándon található Hodossy-kastélyban tárgyaltak az oroszok Pöltenberg Ernő tábornokkal a fegyverletételről. A falu mellett kavicsbánya működik. A közeli bányató strandként működik, ahol nyaranta nemzetközi ifjúsági találkozót rendeznek.
Ártánd Hajdú- Bihar megyében a Berettyóújfalui kistérségben, a Bihari síkságon fekszik, síkvidéki, többutcás útifalu. A település megközelíthető közúton, a 42-es úton Biharkeresztes után 3 km-re a román határ felé. A község az egyik legforgalmasabb határátkelőhely Magyarország és Románia között.
Ártánd Árpád-kori település, első írásos említése egy 1705-ből való adományozó levélben található, melyben I. Géza király a falut a garamszentbenedeki apátságnak adta.
A település neve a Református temploma, a Hodossy-kastély és a Platthy- kúria mellett igen híres még az „ártándi lelet”-ként ismeretes régészeti lelet együttesről. Mely feltehetően egy szkíta sírból származó, spártai emlékeket is tartalmazó, fegyverekből, ékszerekből és bronz víztartó edényekből álló kincs. A régészeti ásatások során bukkantak itt magányos korai avar lovas sírra is, V-VI. századi germán sírra, honfoglalás kori eszközökre, és feltártak egy ötvensíros III.-IV. századi germán temetőt is.
E-mail: phartand@freemail.hu
Web: www.artandph.fw.hu
Szállások - Ártánd
| Osvath Pál u. 28. +36 30 5-400-300 |
Vendéglátók - Ártánd
Jelenleg nincs az adatbázisbanTelepülések A-Z-ig
A projekt a Turisztikai célelőirányzatból került támogatásra.




